cim

Pálbükk-kőfejtők, Pilisszentlászló, Visegrádi-hegység

Geológia: A Pilisszentlászlótól ENy-ra, a Pálbükk nevű dombon, valamint az Öreg-Pap-hegy nyúlványán helyezkednek el azok a rég felhagyott kőfejtők, melyekben miocén korú szürke, ill. szürkés-fehér piroxén-amfiból-andezitet, ill. tufát fejtettek. A Pálbükk-kőfejtők jellegzetessége a nagy méretű metamorf kőzetzárványaik, melyek elérhetik a több dm-t is. Gránit-, diorit-,peridotit-, pala- és alárendelten homok- és mészkőzárványok fordulnak elő, rendkívüli fajgazdagsággal. A lelőhely csodás terepgyakorlati lehetőségeket nyújt a mikroásványok, ritkább szilikátok gyűjtőinek.

Leírás: A lelőhelyek megközelíthetők Pilisszentlászlóból a Lepence-völgybe induló zöld jelzésű turistaút felől. A legalsóbb, a Pálbükk-dombon lévő 2 kőfejtő a község utáni második bal oldali elágazásról, egy állattartó telep felett közelíthető meg, a középső, már csak kisebb törmeléket tartalmazó kőfejtő a Bánya-hegy alján lévő hétvégi házakkal szembe helyezkedik el közvetlenül az út mentén, a felső kőfejtő, amely a legtöbb és legnagyobb zárványokat rejtő kőzetet tartalmazza, egy jobb oldali erdei tanya után K felé leágazó emelkedő erdészeti útról érhető el, mely egy mély árkot követ. Kb. 150 méter megtételét követően erről leágazik egy, a zöld turistaúttal párhuzamos erdészeti út, mely egyenesen a kőfejtőbe vezet és ott is véget ér. A kőfejtő körül rengeteg nagy sziklás törmelék található, szép nagy zárványokkal.

Típus: felhagyott kőfejtő

Lelőhelyfotók:
lelőhelyfotó

további fotók a lelőhelyről >>

Ásványfotók:
ásványfotó

a lelőhely összes ásványfotója >>

Ásványlista:

Ásvány Fotó Ásvány megjelenése a lelőhelyen
albit (plagioklászok) 1 Színtelen 1-3 mm-es kristályok kordierites zárványokban. Anortittal alkot elegykristályokat, de domináns az albit.
almandin (gránát csoport) 3 Vörös, sötétvörös 0,5-10 mm-es kristályok, itt inkább a kőzetet választja, nem a zárványokat
amfibolok 2 fekete léces fenokristályok, elérhetik a 2 cm-t is, valószínűleg hornblende változat, kőzetalkotó
andaluzit 1 szürke, barnás, vörösös-barnás, 0,5-2 mm-es fenokristályok zárványokban
andradit (gránát csoport) 0 Barnás színű, általában fél mm alatti, de nagyon fényes kristályok zárványok koszorújában, epidottal, diopsziddal együtt, torlatban
apatit csoport 6 Fehér, sárgás,narancssárga, színtelen 0,5-3 mm-es tűk, oszlopos kristályok
biotit sor 2 0,5-3 mm-es sötétbarna táblák, kőzetalkotó
cirkon 0 fél mm alatti színtelen, sárgás, rózsaszín oszlopos kristályok zárványokban, torlatban
cordierit 7 Szürkés-kék, kék 0,5-2 mm-es szemcsék, kristályok
cowlesit 4 1 mm alatti fehér, vagy színtelen léces kristályok, ebből összeálló gömbös aggregátumok
cristobalit 4  
diopszid (piroxének) 2 zöld tömegek, 1-3 mm-es fenokristályok, ill. üregkitöltők
ensztatit (piroxének) 1  
epidot 1 0,5-2 mm-es élénk zöld kristályok, koszorúk zárványok szélén és szemcsék torlatban
goethit 0 sárgás-barna foltok, fekete kérgek, kalcitot, kvarcot, opált sárgás-barnára festi
gránát csoport 6 A gránátok klf.változatai, rózsaszín, vörös, barna, sárga (almandin, andradit, grosszulár, ill. vegykristályok), 0,5-10 mm-es kristályok,ill. fenokristályok
grosszulár (gránát csoport) 2 Sárgás-zöldes,általában fél mm alatti kristályok, azokból felépülő tömegek, epidottal, diopsziddal, kvarccal, zárványok koszorújában
hematit 1 fekete kérgek, vörös porszerű halmazok
ilmenit 0 0,3-1 milliméteres kristályok és torlatban
kalcit 3 0,5-3 mm-es fehér, sárga, barna kristályok, ezekből összeálló kérgek
korund (zafír) 6 0,2-1 mm-es kék táblák, de színtelen korund is megjelenik és megjelenik torlatban is
kvarc 7 színtelen, sárga, szürke szemcsés tömegek zárványokban
kvarc (kalcedon) 2 szürke, fehér, sárga gömbös-vesés kérgek
magnetit 5 0,5-1,5 mm-es fekete oktaéderek, igen gyakori
mangánoxidok 0 Fekete, néha lilás árnyalatú bevonatok, dendritek
muszkovit 0 Egyes zárványokban fél mm alatti roncsokban jelenhet meg, ezüstös, zöldes árnyalatú lemezkékben
opál 3 barna,sárga, zöldes kagylós törésű tömegek
opál (üvegopál) 2 színtelen, fehér, vékony gömbös-vesés bevonatok
ortoklász 0 0,5-3 mm-es fehér, sárgás fenokristályok, kőzetalkotó
piroxének 6 Fekete, sötét-barna, 1-20 mm-es fenokristályok (valószínűleg ensztatit), kőzetalkotó
plagioklászok 2 Fehér, 1-3 mm-es fenokristályok, kőzetalkotó
rutil 0 0,1-0,2 milliméteres narancssárga gyémántfényű kristályok kristálytöredékek torlatban
sillimanit 4 0,5-2 mm-es szürke prizmás kristályok, csomók
spinell 1 0,5-1 mm-es fekete, igen fényes oktaéderek, gyakori
szaponit (szmektit csoport) 1 Égszínkék, sötétkék üregkitöltő fekete vulkáni üvegben
szmektit csoport 4 Sárgás, barnás, fehér, rózsaszín, zöldes, szürke agyagszerű üregkitöltő
tridimit 2 0,5-1 mm-es színtelen, vagy fehér táblák, azokból összeálló csokrok
wollastonit 0 0,5-1 mm-es színtelen, vagy fehér léces kristályok

© Nagy Mónika 2009-2024