cim
engedélyköteles veszély

Hercegköves-hegy, limnokvarcit-feltárások, Rátka, Zempléni-hegység és Szerencsi-dombság (Tokaji-hegység)

Geológia: A Hercegköves-hegyen lévő kőfejtők, feltárások egy miocén korú, ún. limnikus medencét tárnak fel, melynek egykori sekély vizű tavaiban a hévforrásokból kivált szilíciumdioxid konzerválta az akkori flórát, faunát, így elsősorban kovásodott fa-, nád- és levélmaradványokat, ritkábban állatlenyomatokat (halak, békák) gyűjthetünk. A már felhagyott koldui bányában nemesagyagot is bányásztak, ezt a bányát most burjánzó növényzet és egy tó foglalja el. A koldui bánya tetején kisebb-nagyobb limnokvarcitos tömbökben antimon-higany-arzén indikáció jelenik meg.

Leírás: A feltárások a Mádról Tállyára vezető út mentén, a rátkai elágazás közelében található. Több földút vezet a jelenleg is időszakosan művelt bányába (elvileg engedély-köteles, de porta nincs), célszerű azt választani, ami egy romos épületsor mellett halad el, mert ez egyenesen visz a bányába (kb. 250 méterre). A koldui bánya tetejét az országút felől közelítsük meg, a bokorcsoportok alatti kvarcittömböket keresve. Ezek tartalmazzák az ércindikációt antimonit, sztibikonit, cinnabarit és realgár formájában.

Típus: időszakosan működő kőfejtő

Lelőhelyfotók:
lelőhelyfotó

további fotók a lelőhelyről >>

Ásványfotók:
ásványfotó

a lelőhely összes ásványfotója >>

Ásványlista:

Ásvány Fotó Ásvány megjelenése a lelőhelyen
antimonit 10 1-10 mm-es szürke tűs halmazok kalcedonban, vagy kaolinban
auripigment 0 sárgás-barna, fényes bevonatok, realgár mállásából képződik
cinnabarit 6 málnavörös foltok, hintések, porszerű halmazok, általában antimonit, ill. sztibikonit mellett
goethit 6 sárgás-barna bevonatok, kérgek, foltok, a kalcedont, kvarcot sárgára festi
hematit 6 téglavörös porszerű halmazok, fekete kérgek, a kalcedont, kvarcitot, kvarcot vörösre festi
kvarc 27 kőzetalkotó tömegek és apró, 1-3 mm-es víztiszta, sárga, vörös, kékes, irizáló, sőt zöld színű kristályok a kovás növények üregeiben
kvarc (achát) 3  
kvarc (hegyikristály) 3  
kvarc (kalcedon) 12 szürke, sárga, fehér, kékes-szürke áttetsző tömegek, sávok, foltok, kőzetalkotó is
markazit 0 ezüstszínű hintések, a kalcedont feketére festi
metasztibnit 0 milliméteres vörösös-barna, néha fekete fényes gömbös halmazok, antimonit utáni álalakok
opál 9 fényes fekete tömegek, vagy kékesfehér, áttetsző (nemes opálra hasonló) fényes foltok kvarcitban
opál (nemesopál) 1  
pirit 1 aranyszinű hintések, zsinorok, ritkábban mm körüli fenn-nőtt kockák, gömbök
realgár 8 élénk vörös, ill. narancsszínű, néha sárga szegélyű foltok, erek, porszerű halmazok kalcedonban, antimonit és sztibikonit mellett
sztibikonit 13 fehér, sárga, sárgás-barna antimonit utáni tűs halmazok
valentinit 3  

© Nagy Mónika 2009-2024