cim
védett terület veszély

Rakottyás, Csipkés-árok, Arany-barlang, Erdőbénye, Zempléni-hegység és Szerencsi-dombság (Tokaji-hegység)

Geológia: Erdőbényétől nyugatra, a Rakottyás alján lévő Csipkés-árokban hajdan (feltehetően a 18.-19. században) az aranyat kutatták a miocén korú riolittufában megjelenő pirithintéses ércesedésben. Az aranybánya helye már-már feledésbe ment, de 1993-ban barlangkutatók megtalálták a beomlott kutatótárót a patak oldalában és a kb. 2 méter magas tárót 50 méter hosszúságában járhatóvá tették. A bánya teljesen víz alatt állt, ami a kibontáskor nagy morgással eltávozott, így láthatóvá váltak a részben vízben képződött, 30 cm-t is elérő hidroszilikátos cseppkövek és a pirithintések is. A Csipkés-árokban folyó patak a Mély-patakba torkolódik, a patakok hordalékban hidrokvarcitok (opál, kalcedon, kvarc) és mállott pirit jelenik meg, a riolittufa üregeiben tridimitre lelhetünk. A barlang gyűjtés céljából ugyan nem látogatható, de kis szerencsével pirithintéses, okkeres darabokat a patakmederben is lelhetünk, a pirit aranytartalma nem bizonyított. Ezzel együtt illik megemlíteni, hogy a régi Erdőbényei fürdő (majd Honvéd-üdüllő) ásványvize szintén régi aranybánya vágataiból fakad, a táró bejárata a főépület K-i végében található, jelenleg a kb. 300 méter hosszú bányarendszert víz tölti ki.

Leírás: A Csipkés-árok elérhető az Erdőbényéből nyugati irányba, a Mély-patak mentén haladó piros jelzésű turistaúton, mely a Deák-kút-völgyébe vezet. A Deákok-kútja (a falu szélétől légvonalban 2080m) után a Csipkés-ároki patak bal oldali mellékágában (a falu szélétől légvonalban mintegy 3 km-re) találjuk az Arany-barlangot. A táró nedves, benne 10 mg/liter koncentrációig kén-dioxid lehet jelen, az oxigénszint 19% alá csökken. Bejárása óvatosságot és felkészültséget igényel.

Típus: kutató táró

Lelőhelyfotók:
lelőhelyfotó

további fotók a lelőhelyről >>

Ásványfotók:
ásványfotó

a lelőhely összes ásványfotója >>

Ásványlista:

Ásvány Fotó Ásvány megjelenése a lelőhelyen
gipsz 1 jóval mm alatti aggregátumok bomló pirites kérgen
hematit 1  
kvarc 6 1-5 mm-es kristályok hidrokvarcit üregeiben, hidrokvarcit-tömbök
kvarc (kalcedon) 3 szürke, fehér, sárga gömbös-vesés halmazok hidrokvarcitban
mangánoxidok 0 fekete foltok, dendritek
opál 2 sárga, barna, vörös, fehér kagylós törésű tömegek
opál (üvegopál) 1 színtelen vagy fehér gömbös bevonatok, általában kis felületen
pirit 3 Erősen málló, 1-2 mm-es kristályok, hintések
szanidin 0 0,5-2 mm-es fenokristályok riolittufában
tridimit 2 0,5-2 mm-es táblás fehér, sárgás kristályok riolittufa üregeiben

© Nagy Mónika 2009-2024