cim
védett terület veszély

Fazekas-hegyi kőfejtő, Budapest II. kerület, Pilis és Budai-hegység

Geológia: A Hűvösvölgy-i Nagyrét feletti, 281 méter magas Fazekas-hegyen lévő kőfejtőt a 19. század végén nyították meg, triász korú dachsteini mészkövet és dolomitot bányásztak benne, melyet sok budapesti középületben használtak fel. A Fazekas-hegyen 4 törésvonal látható, ezek mentén borsókővel beborított kőfülkék alakultak ki. A hegy tetején sokáig lőállás, katonai őrhely volt, melynek építményei máig láthatók. A kőfejtőt mára teljesen körbeépítették, 1982 óta helyi védettséget élvez. Őslénygyűjtők körében régen nagy hírnevet szerzett, mára ki van fosztva. Az ásványok a kőzet repedéseihez, üregeihez, ill. őslények kőbeleihez kapcsolódnak. Az út menti törmelék még mindig jól mutatja a hely egykori ásvány- és őslénygazdaságát, csak jó szem kell hozzá. Sok hidrotermális kiválás helyszínen fotózható, kisebb darabok az út menti törmelékben ásás, bontás, sziklamászás, a természet háborítása nélkül találhatók.

Leírás: A kőfejtő a 61-es villamossal, majd gyalog a Bátori László út felől érhető el (sárga félkör turistajelzés), az erősen benőtt kőfejtők között kiépített ösvény, lépcső visz a hegy tetejéről a lábához, tábla ismerteti a kőfejtő geológiai látványosságait. A falak rendkívül omlásveszélyesek (és védettek!), ott gyűjtés már nem lehetséges.

Típus: felhagyott kőfejtő

Lelőhelyfotók:
lelőhelyfotó

további fotók a lelőhelyről >>

Ásványfotók:
ásványfotó

a lelőhely összes ásványfotója >>

Ásványlista:

Ásvány Fotó Ásvány megjelenése a lelőhelyen
barit 3 1-20 mm-es táblás sárgás kristályok, limonittal összecementált konkréciók
hematit 2 Porszerű vörös halmazok, fekete kérgek, markazit utáni álalakok (piros karcszíne bizonyítja!)
kalcit 5 Rendkívül változatos alakok, színtelen, fehér, sárga, barna, rózsaszín, 1-100 mm-es kristályok, erek, borsóköves halmazok - a bánya szép kalcitjaiért, nemcsak őslényeiért volt híres, még a mai törmelékben is feltűnően sok a kalcit
mangánoxidok 1 fekete erek, foltok, dendritek mészkövön, kalciton
markazit 1 ezüstös, vagy színes, általában már átalakuló 1-3 mm-es kristályok, ezekből képződött halmazok, erek, hintések
pirit 0 1-5 mm-es kristályokról találunk adatokat

© Nagy Mónika 2009-2024