cim
engedélyköteles veszély

Réz-oldal, metabazalt- és radiolarit-kőfejtő, Recsk, Mátra

Geológia: A Recsk és Sirok között, a Réz-tető déli nyúlványánál lévő felhagyott kőfejtő vörös színű, triász korú metabazaltot (diabázt), radiolaritot, agyagpalát tár fel, melyet kalcitos, földpátos, kvarcos erek szabdalnak, a kőzetben gyenge rézércesedés figyelhető meg. Az ásványok a kőzet repedéseiben, a vékony telérek mentén rendeződve találhatók, általában mikroméretűek.

Leírás: A kőfejtő a 24-es úton Recskről Sirokra tartva, Recsket éppen elhagyva az út bal oldalán látható (pontosan a Tiszta-far-tetői kőbányával szemben), a Csevice-patakon átkelve érünk oda. Ha gépkocsival érkezünk, ezt érdemes az egyik jobb oldali elágazásnál (Tiszta-far-tető, ill. Rögtöntanya) hagyni. A kőfejtő alja már erősen benőtt, elég nehéz, jó darabokra lelni. A falon dolgozni nem ajánlatos, omlik, amit a középső fal alatti óriási törmelékkúp is jelez.
2014.augusztusában a kőfejtő már magántulajdonban van, ezt sorompó és tiltó táblák jelzik. Így tehát engedélykérés szükséges - de vajon kitől ? Ennek híján az odavezető ösvényről, illetve a Búzás-patak kaszáló felőli oldaláról gyűjthető szerencsés esetben némi anyag.

Típus: felhagyott kőfejtő

Lelőhelyfotók:
lelőhelyfotó

további fotók a lelőhelyről >>

Ásványfotók:
ásványfotó

a lelőhely összes ásványfotója >>

Ásványlista:

Ásvány Fotó Ásvány megjelenése a lelőhelyen
albit (plagioklászok) 0 Fehér foltok, erek, rosszul fejlett 2-5 mm-es kristályok, ritka
ankerit 1 Barna felületű, maximum centiméteres "levélkék"-ből összeálló kristályos felületek. Néha elegykristály dolomittal.
aragonit 2 1-3 mm-es tűs kristályok karbonátos erekben, igen ritka
dolomit 1 Fehér, pár milliméteres kristályok ankeriten.
epidot 0 zöld, 1-3 mm-es kristályok, erek, foltok radiolaritban
kalcit 1 Sárga, fehér, szintelen, változatos megjelenésű, 1-5 mm-es kristályok, foltok, erek, a kőfejtő leggyakoribb ásványa
klorit csoport 1 Sötétzöld fényes foltok, fészkek, erek
kuprit 0 Fekete, vörös reflexiós mm körüli (inkább alatti) kristályok, szabálytalan aggregátumok
kvarc 3 A radiolarit kőzetalkotója, metabazaltban vékony erek (max. 1,5 cm-esek), ezekhez kapcsolódik a rézércesedés is, ha az erek kinyílnak, 1-5 mm-es fehér, vagy színtelen oszlopos kristályok fordulhatnak elő, hasonlítanak a Hosszú-völgyiékhez
kvarc (kalcedon) 0 Metabazalt felületén ritkán megjelenő piszkos fehér, gömbös kérgek
laumontit 2 A kőfejtő déli csücskén karbonátok mellett megjelenő fehér, erősen töredezett kristályhalmazok
malachit 1 Pár mm-es élénk zöld foltocskák a kloritos-kvarcos erekben
mangánoxidok 1  
markazit 0 Aranysárga, részben már oxidált sötétbarna kristályos bevonatok, hintések kalcitos erekben
prehnit 1 Fehér, néha vasoxiodok által vörösre, barnára festett, 1-3 mm-es kristályok, radiolaritban
termésréz 0 mm-es, rézvörös szabálytalan alakzatok, igen ritka

© Nagy Mónika 2009-2024