cim
védett terület

Amádé-hegy, Fenyőkő-oldal, Gönci-patak feltárásai, Gönc, Zempléni-hegység és Szerencsi-dombság (Tokaji-hegység)

Geológia: Az Amádé-hegy a Gönci-patak két ága (Kis-Gönci-Patak, és Nagy-Gönci-Patak) között helyezkedik el. Tetejét fiatal kiömlési andezit borítja (Amádévári andezit), a keleti oldalát különböző riolittufák alkotják. Ezeknek több változata is megfigyelhető: folyásos szövetű, szferolitos, litofízás, aztán perlites-obszidiános, illetve összesült breccsás, e kőzetek a Gönci-patak hordalékában mind előfordulnak. A tető környékén az andezitben hialitosodás figyelhető meg, ami a keleti oldal riolittufáiban is folytatódik. A Fenyőkő-oldal riolitsziklai alján, a lejtőtörmélékben tömegesen megjelenik a színes opál.

Leírás: A Gönc, és Telkibánya között a főútról induló úton elég hosszan be lehet hajtani, amíg egy sorompó, és egy behajtani tilos tábla utunkat nem állja. A nyugati oldal felől érdemes a turistautat használni, ami a Pálos kolostorrom érintésével visz fel a hegyre. A keleti oldalt a Nagy-Gönci-Patak mellett haladó erdészeti úton közelíthetjük meg, innen viszont nem érdemes a csúcsra mászni, mert meredek, és kőfolyásokkal nehezített.
Aki visszariad a hosszú gyaloglástól (6-10 km), annak jó terepet kínálnak a Potács-ház előtti, patakmenti hordalékpadok.

Típus: természetes feltárás

Lelőhelyfotók:
lelőhelyfotó

további fotók a lelőhelyről >>

Ásványfotók:
ásványfotó

a lelőhely összes ásványfotója >>

Ásványlista:

Ásvány Fotó Ásvány megjelenése a lelőhelyen
almandin (gránát csoport) 7 Feketés kristályok riolittufa tridimites üregeiben.
amfibolok 2 Fekete 1-3 mm-es oszlopok bontott andezitben.
annit (biotit sor) 2 1-2 mm-es fekete hatszögű táblák.
augit (piroxének) 1 aprócska kristályai kristály töredékei (0,5 - 1,5 milliméter) patakhordalékból
cristobalit 2 0,4-0,5 milliméteres enyhén színezett , bor sárga , áttetsző fehér kristályok
ensztatit (piroxének) 1 1-2 milliméteres barna kristályok kristálytöredékek patakhordalékban
goethit 1 vékony kalcedonbevonatos kristályok , habláva apró üregeiben sziderit után
hematit 2 Fekete bevonatok, 0,5-1,5 mm-es táblás kristályok , riolit hablávában tized milliméteres kristályok és szanidinkristályok zárványaként
heulandit-Ca 0 1-3 mm-es színtelen, vagy barna táblás kristályok
ilmenit 1 patakhordalékban illetve hablávában 0,1-0,5 milliméteres kristályok
klinoptilolit-(Ca) 3 0,5 milliméter körüli színtelen kristályai , kristályokból összeálló halmazai
kvarc 9 1-3 mm-es kristályok, riolittufában
kvarc (kalcedon) 4 Gömbök, kérgek változatos színekben: fehér, kékesszürke, hússzínű.
mangánoxidok 0 fekete dendritek, foltok
markazit 0 ezüstszínű mm-es hintések, ritka
mordenit 0 1-2 mm-es fehér, vagy sötétbarna szálas halmazok, ritka
nontronit (szmektit csoport) 1 sárgás-zöldes földes halmazok
opál 17 színtelen, kékes, fehér, sárga, narancsszínű, vörös, sötétzöld erek, foltok, gumók riolitban, elvétve nemesopál változatban is
opál (nemesopál) 0  
opál (tűzopál) 0  
opál (üvegopál) 10 Fürtös felületi bevonatok andezit felszínén, illetve riolittufák felszínén, hablávák üregeiben.
szanidin 2 Piszkosfehér, áttetsző benn-nőtt kristályok riolit hablávákban.
szeladonit 0 sötétzöld földes halmazok, az opált sötétzöldre festi
tridimit 8 0,5-1,5 mm-es hatszöges táblák riolittufa, habláva üregeinek falán.

© Nagy Mónika 2009-2024